Vágta a Hősök terén – immár tizedik alkalommal!

Szerdán tartották meg – stílszerűen a Hősök terén, a Műcsarnok mellett – a versenyt beharangozó sajtótájékoztatót, melyen Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke elmondta, idén szeptember 16-án és 17-én kerül sor a középdöntőkre, illetve a döntőre. A szokásoknak megfelelően május 1-től kezdetét veszi a „nagy sorozat” is, azaz elindulnak az elővágták, melyekből idén 17-et rendeznek meg szerte az országban és annak határain kívül is. 

Bővebben...

À la carte, avagy ki-ki ízlése szerint

Végy néhány lóerőt, megannyi kereket sulkyval és a hozzátartozó mennyiségben hajtókat. Dióhéjban így foglalhatnánk össze egy ínycsiklandozó ügetőverseny receptjét. Ugyanezen recept annyival egyszerűsödik a galoppon, hogy a képletből kikerülnek a kerek, míg a hajtók zsokékra cserélendők. Ízlésvilágtól függetlenül mindkét szakághoz a fogadást ajánljuk fűszerezés gyanánt!

A cikk folytatása a 2016/01 számában olvasható.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára