A nagypapa huszárcsizmájától a filmvászonig

A nagypapa huszárcsizmájától a filmvászonig fotó: Kallus György

Legutóbb eme sorok írója a tavalyi Nemzeti Vágtán találkozott Barabás Kiss Zoltánnal, aki akkor a második helyen végezett, majd a verseny után röviden mesélt a lovaglás iránti elkötelezettségéről, és hogy mindez egy ódon pincében, egy huszárcsizmával indult. E történet folytatásáról, valamint lovas szerepeiről mesélt tovább a színművész.

Avass be kérlek a teljes történetbe, amit a tavalyi a Nemzeti Vágtán kezdtél el mesélni. Hogyan is volt ez a huszárcsizmával?

Nagyapám huszárkapitány volt annak idején, és az ő csizmáját találtam meg a pincében gyermekként régi kacatok után kutakodva. Felvittem nagyapámnak megmutatni mit találtam, ő pedig elmesélt néhány régebbi történetet, aztán elmondta, hogy amit a kezemben tartok, az az ő lovaglócsizmája. Már akkor nagy lábon éltem, azonnal fel is próbáltam. Kicsit ugyan lötyögött, de nem esett le a lábamról. Nagyapám akkor feltette nekem a sorsfordító kérdést: „Akarsz-e igazán megtanulni lovagolni?”. A válaszom egy határozott igen volt, így az első adandó alkalommal kivitt a Tattersallba Béla bácsihoz, aki a kezdő gyerekeket oktatta lovagolni. Attól kezdve le sem lehetett szedni a lóról. Télen, nyáron, hóban, fagyban szikráztak a paták, és én semmit sem élveztem ennél jobban. Aztán kicsit megszakadt a történet. Középiskolában már a tanulásé lett a főszerep.

Miként kerültek újra képbe a lovak?

Főiskolás éveim alatt kiváló pénzkereseti lehetőségnek bizonyult, hogy nyaranta a Balatonra érkező turistákat és táborozó gyerekeket lovagoltattam.

A főiskola után kaptad meg első lovas főszerepedet, Zsurzs Éva utolsó filmjében.

Így igaz, 1993-ban, a Csikósban. A Balatonon lovagoltattam, amikor jött a hír Pestről, hogy lesz egy casting egy lovas filmhez. Ahogy voltam, lovas felszerelésben bepattantam az autómba, és Pestig meg sem álltam. Ott Éva megkérdezte, tudok-e énekelni? „Most végeztem operett- és musical szakon”- válaszoltam. „Hát lovagolni tud-e?” - kérdezett, mire én magamra mutattam és közöltem: „A lóról szálltam le az imént, hogy ideérjek.” A következő perctől már enyém volt a címszerep. Ezek után elterjedt a nevem a szakmában, így számtalan forgatásra kértek fel a későbbiekben.

Lovas jelenetek alatt gyakoriak a balesetek. Van ez ügyben rossz tapasztalatod?

Való igaz, ha a rendező, vagy a stáb nagy része nem ért a lovakhoz, az azokkal való munkához, nem feltétlen tud zökkenőmentesen menni a felvétel. Így volt ez Csupó Gábor filmjénél például. A Holdhercegnőben Dulac szerepét osztották rám, tehát Tim Curry oldalán játszhattam. Akadt ott egy szakember, aki értett a farkasokhoz – kellett, mivel azok is voltak a filmben. Azt gondolták, talán a lovakkal is elbír. Kiderült, hogy mégsem. Az első forgatási nap a hegyekben zajlott. Egy meredek részen kellett volna bevágtáznunk úgy, hogy Tim Curry dublőre előttem egy fríz csikón, én meg utána egy sárga kancán vágtatok. Ez már akkor veszélyesnek tűnt számomra, mikor felvázolták, de hát a rendező utasítását követtem. A dublőr srác nehezen bírt a lovával, így azt találtuk ki, hogy én megyek elől, és majd a srác követ. Ez sem bizonyult a legjobb megoldásnak, mivel egy óvatlan pillanatban a lova lába a vállamon landolt. Megfogtam a ló két patáját megemeltem, és közben hajtani kezdtem a sajátomat, hogy kiszabaduljunk ebből a lehetetlen helyzetből. Hatalmas volt a riadalom, összefutottak a producerek, sűrű elnézést kérve tőlem. Piroch Gábor, aki a lovas jelenetek koreográfiájáért volt felelős kijelentette, hogy ezzel a lóval ő nem dolgozik tovább, és onnantól kezdve a lovak körüli összes munkálatot ő vette át. Tehát a farkasokért felelős szakembert leállították a lovas munkákról.

A cikk folytatása a Lovarda Magazin 2017. márciusi számában olvasható.

Utoljára frissítve:2017. március 28., kedd 19:31
Tovább a kategóriában: « Delhusa Gjon
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned