Út a csúcsra

Tehetség, szorgalom, elhivatottság és sok munka. Minden szakmában sikerre vezet, ha valaki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, adottságokkal, miért éppen az ügetőn ne lenne ez így? Juhász Balázsban megvannak mindezek, a szerény fiatalember 2016-ban, több eredményes szezont, és egyebek között egy Derby-sikert követően ért fel a csúcsra, az idomárok és a hajtók között is champion címet szerzett, jelenleg is meghatározó létszámú és minőségű istállót irányít, túl van a 150. győzelmén is.

Mikor és hogyan kerültél a lovak, lóverseny közelébe?

A lóverseny világába, mint sokan mások, én is "családi vonalon" csöppentem bele. Édesapám és a nagyapám is rendszeres versenylátogató volt, az ügetőt illetve a galoppot preferálták, én pedig kettejük elegyét képezve, mindkettőt kedveltem.

Vannak közös emlékeink, egyszerre szerettünk bele a Kerepesi úti ügetőbe még a kilencvenes évek elején, akkoriban még az I. helyi páholyokból, tinédzserként figyeltük a futamokat, egymástól néhány méterre…

Így van, én 1991 őszén kerültem egészen közel az ügetőhöz, a Marschall családnak köszönhetően. Ők az I. helyen, a páholy sorban, a mellettünk lévő „kockából” nézték a versenyeket.

Te még végigjártad azt a bizonyos szamárlétrát, azaz hosszú út vezetett a tavalyi dupla champion címig.

Ez akkoriban teljesen természetes és egyértelmű volt. Négy év gyakorlást követően, 1995 szeptemberétől dolgozom hivatásszerűen az ügetőn. Marschall István istállója jelentette az első munkahelyemet a pályán, ahol két évvel később kaptam meg a segédhajtói engedélyt. Akkoriban minden fiatal, pályakezdő lovász álma ez volt.

Mennyit kellett várni az első győzelemre?

1997. május 7-én egy szerdai utolsó futamban nyertem először Zitus kocsijában. Az első kedvenceim közül talán Tina Rubinót és Alarmot említeném meg.

A következő évben aztán jöttek az újabb győzelmek és amennyire tudni lehet, a változás szele is.

1998 nyarán kerültem Dénes Áron istállójába, aki akkor Schütt József és Béres László lovait trenírozta. Nagyjából fél évet dolgoztam itt, majd egy rövid itthoni kitérőt követően Olaszországban vállaltam munkát, 2002 szeptemberétől pedig két évet Ausztriában töltöttem, szintén ügetőlovak mellett.

A könnyebb, jobb boldogulás reményében vagy tanulni mentél külföldre?

Is-is. Nagyon vonzott egy, az ügetősportban európai élbolyhoz tartozó országban dolgozni, talán ez volt az elsődleges szempont. Egyértelmű azonban az is, hogy a magasabb fizetés sem jelentett hátrányt a döntésem meghozatalakor. Aztán hazajöttem. 2004 szeptemberétől dolgozom ismét itthon, Soós II. Imre istállójába tértem vissza. Hét évet kellett várnom, hogy teljesüljön a célom, miután pedig kinyertem a 60. versenyem, idomárhajtói licenszért folyamodtam, és 2011 óta már trénernek mondhatom magam.

A cikk folytatása a Lovarda Magazin 2017. márciusi számában olvasható.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned